Megjelent a TÁMOP 6.1.2./11/1 – Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok – lokális színterek pályázat

Kiírásra került a TÁMOP 6.1.2./11/1 – Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok – lokális színterek pályázat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján.

A program kiválóan alkalmas munkahelyi egészségfejlesztésre, többek között munkavállalók állapotfelmérésre, egészségnapra, lelki egészség fejlesztésére, sportolásra.

A program célja:

A magyar lakosság egészségi állapota, így a munkavállalók állapota is, mind a környező országokhoz viszonyítva, mind az európai országok tekintetében igen kedvezőtlen.
Az egészségi állapot több szempontból is kiemelt témakör: az egyes emberek számára élettartamuk, és életminőségük szempontjából, a munkahelyek és a társadalom számára pedig a jövedelemtermelő képesség szempontjából. A hatékony egészségnevelés, egészségfejlesztés jelentősége a fejlett társadalmakban egyre jobban felértékelődik a versenyképes munkaerő biztosításának egyik tényezőjeként is.

A pályázat célja az egészséget szolgáló egyéni magatartásminták és közösségi értékek elterjedésének ösztönzése, az egészségfejlesztés színterein megvalósuló közösségi programok elterjesztése, az életminőség javítása.

For profit szintéren munkahelyi egészségfejlesztési programokra lehet fordítani a támogatást.

Támogatás mértéke:

A programmal 1 és 10 millió Forint közötti, 100%-os támogatású összegre lehet pályázni, amelyet munkahelyi egészségfejlesztési programokra lehet fordítani.

A pályázatok benyújtási határideje:

Az A komponens esetében (munkahelyi program): 2012. június 4-től 2012. július 3–ig lehetséges.
A B komponens esetében (önkormányzati program): 2012. árpilis 23-tól 2012. május 22-ig lehetséges.

Önállóan támogatható tevékenységek:

1)    Dohányzás megelőzés és dohányzásról való leszokást támogató programok megvalósítása;

2)    Alkohol- és drogfogyasztást megelőző tudományosan megalapozott módszereket és eszközöket alkalmazó programok megvalósítása;

3)   Stresszkezelő, lelki egészség megőrzésére irányuló egészségfejlesztési programok megvalósítása;

4)   Az egészséges táplálkozás, illetve energiaegyensúly (táplálkozás és testmozgás egyensúlya) megtartása, és/vagy visszaállítása érdekében kidolgozott programok megvalósítása, melyek eredményesen befolyásolják többek között a megfelelő folyadékfogyasztást, a túlzott só- és energia bevitelt;

5)   A lakosság rendszeres testmozgását elősegítő szabadidős programok megvalósítása, melyek hangsúlyt helyeznek az energiaegyensúlyra – kivéve: technikai sportágakkal, extrém sportokkal, versenysporttal összefüggő programok;

6)   Az életvezetési kompetenciák fejlesztését célzó programok megvalósítása;

7)   A családi életre való felkészülést támogató programok megvalósítása;

8)   A biztonságos szexuális életet elősegítő programok megvalósítása;

9)   Elsősegély nyújtási és baleset megelőzési programok megvalósítása.

Cégünk a program szakmai partnereként a programok kialakítását és lebonyolítását vállalja. 

Az E-Négyzet többek között a következő tevékenységek kivitelezésében tud segíteni Önöknek:

Cégre szabott ajánlatunkért vagy bővebb információért forduljon hozzánk bizalommal!

Ounces from all s of past use this to become more aware, buy cheap actigall. Dit veroorzaakt pijn en stijfheid.