Szakembereink

Miasnikov Tímea

miasnikov-timiTimi diplomáját  a Semmelweis Egyetem Sporttudományi Kar edzői, majd sportmenedzseri szakán szerezte. Az egyetem alatt verseny aerobik és fitness versenyeken vett részt, majd aerobik oktatóként és személyi edzőként dolgozott. A sport továbbképzések mellett, figyelme az indoor és outdoor tréningek felé nyílt. Számos tréneri képzésen vett részt, többek között hatékony stressz kezelési oktatáson valamint akkreditált DISC és Stressz scan tanácsadói képzésen. 2004-ben Timi alapította az E-Négyzetet, amelynek azóta is vezetője. 2008-ban megismerkedett a pilatesszel, ami azóta szenvedélyévé vált, elvégezte a pilates edzői képzést, tudását folyamatosan fejleszti a nemzetközi konferenciákon. Timi ennek köszönhetően alakította meg a Cross Body Pilates Mesterképzését.

Miasnikov Mónika

Miasnikov MónikaMóni közgazdászként végzett a BGF KVIF karán 2003-ban. Diplomaszerzés után több, mint 7 évig a multinacionális vállalatok marketing és rendezvényszervező csapatát erősítette a szépség és az autóiparban. 2010-től csatlakozott az E-Négyzethez, amelynek egyik tulajdonosa és vezetője. Folyamatos képzéseken vesz részt, így DISC akkreditált tanácsadói vizsgával, fizikai állapotfelmérés vizsgával és anti-aging software ismeretekkel is gazdagodott.  Móni legújabb szenvedélye a pilates lett, így akkreditált Cross Body Pilates Mesteredzői képzést is elvégezte.

Naszvadi Zsófia

Zsófi 2009-ben végzett a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar, Gyógytornász szakán. Mindemellett manuál terapeuta,  Gymstick rehabilitáció és kinesiotape terapeuta végzettséget is szerzett. Őt sem kerülhette el a pilates vonzereje és 2011-ben Cross Body Pilates Mesteredző is lett. Gyógytornászi tapasztalatát az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben szerezte, pilates edzőként pedig órákat is tart.

 

Dr Nagy Pál

 

Pál diplomáját a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi karán szerezte meg summa cum laude minősítéssel.  Az egyetem után a Parodontológiai Klinikán dolgozott a betegellátásban, oktatásban és folytatott rezidensképzést. Szakirányú továbbképzése tehát a fogágy és szájnyálkahártya betegségek felé fordult. Érdeklődési területe ezen kívül a szájsebészet, implantológia és a fogpótlástan. Ezeken a terülteken ismereteit továbbképzéseken folyamatosan bővíti. 2011-től az újonan nyílt MedicArt fogorvosi rendelő orvosa.

Dr Nagy Zsolt

Zsolt a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi karán szerezte meg diplomáját summa cum laude minősítéssel.  A Konzerváló Fogászati  Klinika orvosaként részt vesz  az oktatásban és a betegellátásban.  Szakvizsgáját konzerváló fogászat és fogpótlástan témakörben  tette le. Érdeklődési területe az esztétikai fogászat, endodontia, és fogpótlások készítése. 2011-től az újonan nyílt MedicArt fogorvosi rendelő orvosa.

 

Dr Szalay Katalin

Katalin ideggyógyászként doktorált és közel harminc éves kórházi/klinikai gyakorlatra tett szert. Orvosi hivatása mellett, széleskörű egészségügyi és életmód programokkal foglakozik, amelyről számos publikációt írt.  Egyre szélesedő tevékenységét a prevenció és rekreáció területén sokirányú képzettsége, melybe belefoglaltatnak filozófiai, nemzetközi marketing, sporttudományi/rekreációs, pszichoterápiás tanulmányai is- nagymértekben segítik. Részt vett egy mentál-higénés alapismeretekre épülő prevenciós oktatóprogram szervezésében és számtalan tudományos előadásra kérték fel. Katalin a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karától kezdve számos hazai es nemzetközi konferencián is oktatott.

Orosz Zoltán

 

Zoli Timivel együtt végzett a Semmelweis Egyetem Sporttudományi Karának sportmenedzseri szakán. Számtalan vezetői, indoor és outdoor tréneri vizsgát tett, de közben a multik értékesítési csapatát erősítette.  Zoli szenvedélye a sport, erőssége a teljesítménytúrák teljesítése, a Kinizsi Százas elnevezésű túra 100 km-es távját többször sikerrel vette.

 

Jávorfi Ágnes

 

Ági 2010-ben végzett a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának Testnevelő tanári és – gyógytestnevelő szakán. Mindemellett gyógymasszőri és atléta edzői képesítéssel is rendelkezik.  A választás nem véletlen, hiszen Ági gyerekkora óta az atlétikai sportágat erősítette.  Ági talpraesettségével és szakértelmével minden tréning lelke.

Trájer Emese

 

Emese a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának Testnevelő tanári és – gyógytestnevelő szakán végzett, de nem vált meg az iskolától, hiszen PHD, doktori iskolára az egyetemen maradt. Kutatási tevékenységei elsősorban az élsportolók terhelésdiagnosztikájára és a gének élsportban való szerepére terjednek ki. Emese nemcsak a kutatásban, hanem az oktatásban is tevékenykedik, hiszen az  egyetemen órákat is ad. A sportot továbbra is fontos az életében, hobbi szinten atletizál, búvárkodik, profi szinten pedig tenisz edzőként tartja karban izomzatát és állóképességét.

Schmidt Eszter

Eszter  2009-ben pszichológusként végzett a Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészettudományi Karának  Pszichológia Szakán. Postgraduális képzésen elvégezte a folyamatos szupervízió mellett végezhető családterápiát,  és tranzakcióanalízis szemléletű gyakorlati tudást szerzett. Jelenleg a relaxációs módszerek mélyebb elemzésével dolgozik.

 

 

További munkatársakkal rendelkezünk az alábbi terültekről: