A fogak és a gerinc kapcsolata

A testtartás és a harapás

A gerincbántalmak a civilizációs ártalomnak köszönhetően a mai napra  népbetegséggé váltak. A gyógyításuk sokszor hosszadalmas és nehézkes, ezért a megelőzésre kellene nagyobb hangsúlyt fektetni. A panaszok nem függnek a kortól, hiszen a kisgyerekektől az aggastyánokig mindenki szenvedhet valamilyen gerincbetegségben. Kialakulásukban közrejátszhatnak  örökletes tényezők is,   azonban sokkal fontosabb károsító tényezők: az inaktív, mozgásszegény életmód és a helytelen táplálkozás.

A hazai  felnőtt lakosság körülbelül  négyötöde szenved derék- vagy hátfájástól, gerincbántalmaktól. A fiatal felnőttek gerincproblémáinak legfőbb okozójaként az ülő, általában számítógéphez kötött munkát tartjuk. Az idő előtti nyugdíjba vonulásnál, a rokkantnyugdíjazásnál és az aktívak betegállományban eltöltött idejének nagy részénél éppen az ilyen jellegű panaszok szerepelnek a leggyakrabban. Már a gyerekek, a fiatalok kétharmadánál is észlelhető valamilyen gerinc-rendellenesség.  A legfiatalabbaknál a gerincferdülés és a rossz testtartásból eredő hibás gerincgörbület a legáltalánosabb panasz. A középkorúaknál megjelennek a különféle kopásos tünetek, amelyek a kor előrehaladtával egyre általánosabbá és súlyosabbá válhatnak. A csigolyák porckorongjainak víztartalma már a fiatalabb években csökkenni kezd, aminek következménye az, hogy folyamatosan romlik a rugalmasságuk. Ez a folyamat pedig a csigolyatestek közötti rések elkeskenyedéséhez vezet. A csökkent víztartalmú porckorongok nem képesek ellátni eredeti funkciójukat, így a fizikai terhelés hatására a csigolyák alakja deformálódik. A csigolyatestek kopását a szervezet igyekszik kijavítani és azokon meszes nyúlványokat képez, hogy az elgyengült csontszerkezetet teherbíróbbá tegye. A csigolyameszesedés akkor válik fájdalmassá a beteg számára, ha a kinövések idegek, inak vagy izmok közelében keletkeznek és azokra folyamatos nyomást gyakorolnak. Gyakori panasz a porckorongsérv is, amelyet általában nagyobb hirtelen fizikai terhelés okozhat.

A különféle gerincbetegségekre általánosan jellemző, hogy a legnagyobb súlyt a megelőzésükre kellene fektetni. Mindhárom említett életkorban, különösen az idősek esetében, a napi rendszerességgel végzett mozgás, az aktív életmód, a testsúly folyamatos kontrollja lehet a védelem.
A CrossBody Method Rehabilitációs Intézet mozgásprogramjai komplex megelőző metódusokat dolgoznak ki, amelyek az egyes korosztályok tagjainak eredményes betegségmegelőzését szolgálják. A különböző gerincproblémák elkerülésére elengedhetetlen a nyak és a hát izmait erősítő gyakorlatok. A már kialakult betegségnél a fizioterápiás eszközök széles választékából választhatjuk ki a betege számára legmegfelelőbbet, illetve kombinálhatja is őket. Ilyenek lehetnek a gyógymasszázs, a gyógytorna,   kis- és nagyfrekvenciás elektromos eszközök, az ultrahang, a gyógyfürdők, az iszap- és parafinpakolások.

Az útóbbi évtizedek gerinccel foglalkozó kutatásai szoros összefüggést fedeztek fel a testtartás és a fogsorok érintkezése, harapása (okklúzió) közt. Az eredmények bebizonyították, hogy a fogazat okklúziójában  észlelhető eltérés gyakran az emberi test csont-izület-izom -rendszerében fellépő működési zavar kiváltó oka. Szoros tehát az összefüggés a fogazat záródása és a nyaki – hátgerinci csigolyák egymáshoz való viszonya közt, mely kapcsolatot az izmok tónusa révén a centrális idegrendszer szabályozza. Amikor a kutatások során egyes betegek nem, vagy nem kielégítően reagáltak azon manuálterápiás eljárásokra, amik a gerinc állapotának javítását és a helyes testtartás visszaállítását szolgálták, elvégezték  a láb-lábfej, majd a rágószerv vizsgálatát. Az okklúziós- (harapási) sík és magasság helyes beállítását követően jelentős javulást értek el.

A testtartás, illetve az azt meghatározó izmok állapota, a központi idegrendszerből kifelé áramló információk összességének az eredménye. Ezek viszont az idegrendszerbe bemenő információk függvényei, amiknek fele a rágószervből (fogak, fogágy, íny, állkapcsok, állkapocs-ízület, ajkak, nyelv, rágóizmok, stb.) és a lábfejből, annak is a talpi részéből származnak. A fentiek ismeretében nem nehéz levonni azt az egyszerű következtetést, miszerint az okklúzió síkjában és/vagy tengelyében ill. magasságában bekövetkező változás, a harapási rendellenesség, testtartásbeli elváltozást provokál. Tehát, ha a bemenő információ hibás, úgy a válaszreakció is hibás lesz. Megfelelő okklúzióban nincsenek hiányzó fogak, az alsó-felső állcsont fogai egymáshoz szimmetrikusan illeszkednek, nyeléskor az izmok azonos tónussal húzódnak össze, a nyelv pedig kitölti a fogívek közti teret. Ebben az esetben az érzékelő idegek helyes bemenő információt közvetítenek,  és az idegrendszer az izmok révén  nem vált ki torzulást a csigolyák egymáshoz viszonyított helyzetében. Ebből adódóan megállapíthatjuk, hogy az okklúzió elváltozásai viszont a csigolyák részleges elmozdulásához (subluxációjához)  vezethetnek. Amennyiben a fogak egymáshoz való viszonyának megváltozása váltotta ki a hátgerincben jelentkező panaszokat, úgy azok a tünetek a kezelések ellenére is gyakorta visszatérnek. Nagyon fontos tehát, hogy a gerinctájéki fájdalmakkal jelentkező beteg panaszainak kiváltó oka, fogazati eredetű-e. Elengedhetetlen tehát a fogorvosi vizsgálat,  mert  a tartós tünetmentesség eléréséért először a fennálló okklúziós problémát kell megszüntetnünk.

Szorosan összefügg a témával még napjaink másik foglalkozási ártalma, a stressz is. A krónikus stressznek ugyanis egyéb káros hatások mellett vannak fizikális megnyilvánulásai is, ilyen pl. a fokozott izom kontrakció. Ez általában éjszaka jelentkezik, amikor tudatosan nem tudjuk kikapcsolni izmainkat, ilyenkor a stressz „levezetése” végett leggyakrabban rágóizmaink kapcsolnak be, és elkezdünk fogat szotítani vagy csikorgatni. Amikor a fogainkat a kelleténél nagyobb erővel szorítjuk össze (bruxizmus), akkor az állkapcsot a koponyával összekötő rágóizmok és állkapocs-ízület túlterhelése miatt tenziós típusú fejfájás léphet fel. Ez szintén hátráltathatja pácienseinket a munkavégzésben. A stressz egyik leghatásosabb levezetése a sokat említett rendszeres testmozgás. Ha azonban már kialakult a fogcsikorgatás, akkor mielőbb fogorvoshoz kell fordulni. A régóta fennálló bruxizmus ugyanis a fogak kopása és az állkapocs-ízület illetve rágóizmok túlterhelése révén szintén a már említett harapási rendellenesség kialakulásához vezet. Mivel az állkapocs térbeli elhelyezkedése kihat az egész test pozíciójára, és minimális fogeredetű eltérések is kóros testtartást idézhetnek elő, ezért ez megváltoztatható a rossz harapást előidéző tényezők kizárásával.

Végezetül  általános egészségünk megőrzésében kiemelkedő jelentőségű még pácienseink fogorvosi gócvizsgálata is. Ha szájüregünkben valamilyen gócot hordozunk, az ún. másodlagos megbetegedés kiváltója lehet. Gócnak nevezzük, ha   valamelyik szervünkben letokoltan, sokszor észrevétlenül, helyileg tüneteket és fájdalmat alig okozó idült (krónikus) gyulladás áll fenn. A problémát az okozza, hogy a gócban elszaporodnak a baktériumok, és ezek időközönként a véráramba kerülnek és egyéb, kevésbé ellenálló szervekben okoznak másodlagos megbetegedést. A gócfertőzés kialakulásához bizonyos esetekben elegendő, ha nem maguk a kórokozók, hanem az általuk termelt toxinok jutnak a véráramba, és rakódnak le különböző helyeken, amik szintén a szervezet védekezőmechanizmusát aktiválják, kialakítva ezzel a nem kívánt gyulladást.

A leggyakoribb másodlagos megbetegedés a rheuma jellegű ízületi gyulladás (polyarthritis rheumatica acuta) és bőrgyógyászati problémák, mint a foltos hajhullás, ekcéma. Okozhaz még ezenkívül szívbelhártya gyulladást (endocarditis rheumatica), heveny vesegyulladást (glomerulonephritis acuta) és egyéb izom-, ideg- és szemészeti gyulladásokat.

A gócok leggyakoribb előfordulási helye a szájüreg és a torok (mandulák). Ezek közül is leggyakoribb a krónikus íny- illetve fogágy-gyulladás (parodontitis). A betegség következtében az állkapcsok csontállománya felszívódik, míg az íny belső felszínén folyamatosan mélyülő tasakok alakulnak ki. Ezekben baktériumok trilliói tanyáznak, amik bomlástermékeikkel (toxinok) együtt szóródnak a keringésbe. Számos klinikai kutatás igazolta hogy ez a folyamat rizikófaktora más betegségek kialakulásának, illetve súlyosbodosának. Már korábban említettük a szívbelhártya-gyulladást és ízületi gyulladást, ezenkívül súlyosbítja az érelmeszesedést (atherosclerosis), hozzájárulva ezzel a szívinfarktus és a sztroke(agyvérzés) kialakulásának veszélyéhez.   A fogágy-gyulladás továbbá rontja a cukorbetegek (diabetes) állapotát, megemeli a vércukorszintet, és a betegeknek több inzulinra lesz szükségük. Kiemelendő végezetül, hogy a terhes nőkben szignifikánsan gyakoribb az alacsony testsúlyú koraszülés, mely szintén a baktériumok toxinjainak tulajdonítható be.

Összességében elmondható, hogy a célzott és rendszeres testmozgással, illetve szájüregünk, fogazatunk és fogágyunk karbantartásával rengeteget tehetünk egészségünk megőrzése érdekében, mely hozzájárul a betegállományban eltöltött órák számának csökkenéséhez.

Dr Nagy Pál fogorvos szakértőnk cikke